Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Úgy szokták emlegetni, és ezt időnként nekem is odasziszegik ma is az utcán, hogy „a körmös Bauer”.
„Január 20-a van, 2021-ben. Számomra fontos nap: ma lenne százéves apám, dr. Bauer Miklós, jogász, akiről a magyar közéletben azt szokás tudni, hogy az ÁVH alezredese volt. Úgy szokták emlegetni, és ezt időnként nekem is odasziszegik ma is az utcán, hogy »a körmös Bauer«. Ez a bélyeg őt is elkísérte élete végéig, és engem is elkísér. Mint annyi minden, ez is féligazság. Az igaz belőle, hogy az ÁVH alezredese volt, az intézmény egyik vezetője 1953 január 3-ig, amikor – ugyanakkor, mint Péter Gábort, az ÁVH vezetőjét – őt is letartóztatták, novemberig letartóztatásban volt, és ha nem hal meg márciusban Sztálin, és nem váltják le Rákosit, talán ki sem jött volna élve. De Sztálin meghalt, a Szovjetunióban kezdetét vette az a folyamat, amit akkoriban olvadásnak hívtak, és ahogy akkoriban mindenkinek a szovjet példát kellett követnie, a Szovjetunióban megállt a zsidó orvosok elleni eljárás, Magyarországon pedig az, amit az ÁVH zsidó vezetői ellen készítettek elő.
Amikor letartóztatták, még koncepciós kémper készült ellenük is, azután azt kezdték vizsgálni, hogy másokkal együtt ő mennyiben felelős a korábbi koncepciós eljárásokért, ahogy akkoriban a hivatalos pártzsargonban mondták, a »törvénytelenségekért«. Őt büntetőjogi értelemben nem találták felelősnek, és míg másokat, mint Péter Gábort, Farkas Vladimirt és többeket börtönbüntetésre ítéltek, vele szemben ejtették a vádakat. Nem tartozott azok közé a vezetők közé, akik utasításokat adtak a törvénysértésekre, kínzásokra, és nem tartozott azok közé a vizsgálótisztek és verőemberek közé sem, akik azokat végrehajtották. Senkinek e körmét nem tépte le, és Ries István egykori igazságügy-miniszter haláláért sem volt felelős, akinek kihallgatását csak elkezdte (nyelvismerete miatt bízták rá, aki nem volt vizsgálótiszt, mert Ries idegennyelvű levelezése is a »bűnjelek« között volt), de át kellett adnia másnak, és amikor Ries belehalt súlyos betegségébe, nem is volt Magyarországon.”